Minden ami VAN

Van az úgy, hogy az ember addig pörög a valóságosnak tűnő világban, míg elkapja a hiábavalóság érzése.
Először meg akarja változtatni, jobbá, szebbé tenni ezt a fura világot, megmenteni akit lehet, sőt magát a földet is! Futkos, ezer módszert létrehoz, hogy mosolyt húzzon a szenvedésre. Kézben tart, irányít, felmagasztal, lehúz…az igazság nevében.
Addig kepeszt a megmentő szerepében, míg elfárad. És hidegen szorítja a reménytelenség, a hiábavalóság letaglózó érzése.
Van ez így.
Aztán rájössz, hogy nem te irányítasz. Semmit! Hogy az élet veled történik, nem általad. Csendben vagy és figyelsz. Meglátod magad a külvilágban, felismered, hogy csak azért szenvedtél, mert hittél a valósággal hadakozó gondolataidnak. De most már megkérdőjelezed. Nem spirituális akarsz lenni, csak egyszerűen észrevenni azt AMI VAN. Tisztán látni, megélni AMI VAN. És ez a minden tökéletes és pont olyan amilyennek lennie kell!
Bensődből egy huncut mosoly hatalmas kacagássá terebélyesedik s a kegyelem állapotában elkezdesz játszani. Hálásan, önfeledten.